Az autófóliázás főszezonja a nyár. Felfedjük titkait.
Talán nem vitás, hogy az autófóliázás legtöbbek számára a tuningolást jelenti, hiszen egy átépített autó valóban aligha képzelhető el legalább üvegfólia nélkül, s ma már a karosszériát átöltöztető dekorfóliák is a tunerek bevált eszközeinek számítanak. Ennek ellenére az autófóliázás volumen-megrendelői nem az autójukat átöltöztetők, hanem azok, akik járgányukat és magukat a hőtől, az UV-sugárzástól, a tolvajoktól, illetve az esetleges balesetek esetén az üvegszilánkoktól, illetve az ablakokon keresztül berepülő tárgyaktól óvni kívánják. Az autófóliázás ugyanis ezekről ugyanúgy szól, mint a különcködésről.
Temérdek fólia létezik tehát, s a fóliázott autót messze nem szükséges tükröződő vagy átláthatatlan üveges rejtőzködő-szekrényként elképelni. Ma már hővédelmi, biztonsági vagy akár csupán UV-védelmet adó fóliák egyaránt léteznek. Mindegyik hasznos, s ha csak az UV-tól óvjuk meg magunkat és autónk kárpitjait, már rögtön sokat tettünk egészségünkért és az utastér burkolataiért. Hosszú távon talán ez a legfontosabb. Ugye mindenki ismeri a „sofőrbarnulást”, mely leginkább a bal könyöknek jut, ám nemrégiben egy amerikai, idős kamionsofőr sokkolta a világot arcával, melynek bal oldala sokkalta jobban öregedett meg, mint a jobb. Ennek oka, hogy az sokkal több UV-sugárzást kapott. Ettől óvhatta volna meg egy autófólia, mely a káros UV több mint 99 százalékát kiszűri, illetve visszaveri.
Az előbbi, egészségi tényező mellett szinte járulékos előny, hogy minél sötétebb egy fólia, annál jelentősebb hővédelmet is ad. A hővédelem természetesen nem csupán színezéssel, egyéb modern technológiákkal, nanotechnológiás részecskékkel, kerámia-összetevőkkel is fokozható, így a drágább fóliák enyhébb sötétítés és fényszűrés mellett is egészen komoly hővédelmet képesek már adni. Kínálat a fóliák piacán bőven van, aki körülnéz, láthatja, hogy árak tekintetében is bőséges a szórás. Olcsót, gagyit nem érdemes választani, ugyanis a fóliázás olyan, mint a szobafestés: nem az alapanyag jelenti a fő tételt, hanem a munkadíj. Ha tehát valaki fóliáz(tat)ásra adja a fejét, érdemes minőségi fóliát választania. Olyat, amire hosszú garancia van. Ez akár 10 év is lehet, már egy közepes árú fóliánál is.
A jelentős kínálat ugyanis elég komoly ár- és szolgáltatásversenyt szül. „Sok a gagyi fólia és a kókler kivitelező” - tudtuk meg Gál Pétertől a LLumar hazai forgalmazójától. A minőségi munkáért pedig felárat - pláne a mai, válságos időkben - kevesen kívánnak fizetni. A vevők szinte dörzsölhetik a tenyerüket, hiszen ma már sokkal komolyabb tudású fóliákat, ráadásul reálértékben olcsóbban kaphatnak, mint néhány évvel ezelőtt. Hiába volt folyamatos az infláció, hiába lettek jobbak a fóliák, az olcsó, de silány szériák piacra kerülésével a minőségibb darabok ára sem emelkedhetett. Ha így vesszük, fóliáztatni minden eddiginél érdemesebb.
A hővédelmi képesség természetesen nem csupán fóliánként, autónként is különböző, de például egy korábbi, a LLumar és a SportVerda által készített teszt szerint 30 perc alatt két azonos autó esetében akár 6 Celsius fokkal szerényebb hőmérsékletre melegedést hozhat egy nem is csúcskategóriás ablakfólia. Ez nem tűnik soknak, pedig az, a 29 és a 35 Celsius fok között nagy a különbség! Sokáig a napon parkolva természetesen egy idő után elvész az előny, a karosszérialemezeken keresztül az ablakain fóliával védett autó is fel fog forrósodni. Menet közben azonban szintén jelentős, sőt, még jelentősebb a fólia hozadéka: a nap nem perzseli az utasokat, így nem is kell olyan – egészségtelenül – alacsony hőmérsékletre hűteni az utasteret, mint kellene fólia nélkül, s ez akár fogyasztási előnyként is említhető.
Baleset esetén óriási hozadék, hogy a fóliázott ablak – a fóliát szintén tartalmazó szélvédőhöz hasonlóan – nem fog millió darabra robbanva az utastérbe hullani, sőt, vannak kifejezetten biztonsági fóliák is, melyek nagyságrendekkel erősítik meg egy üveg ellenálló képességét. Miként már írtuk, mivel a fóliázás árai az elmúlt években nemigen mentek felfelé, ma kedvezőnek tűnnek, egy átlagos autó B-oszloptól hátra terjedő fóliázása már 30 ezer forint alatti ártól is kezdődhet, természetesen az ár nem csak a választott fóliától, az adott autótól is erősen függő. Nem is elsősorban az a kérdés, hogy milyen nagyságú felületre kell a fóliát szerelni ragasztani, hanem az, hogy a munka mennyire komplikált. Ívelt vagy nehezen hozzáférhető szélű üvegre ugyanis körülményesebb és persze ennek megfelelően drágább is fóliát rakatni.
Miért csak a B-oszloptól hátrafelé érdemes fóliázásról beszélni? Mert az szabályos! KÖHÉM rendelet szabályozza ugyanis, hogy a hátsó szélvédőre, valamint a nem a vezető látóterében lévő oldalablakokra bármilyen – engedéllyel rendelkező - fólia feltehető, a szélvédőre és az első ablakokra azonban csak olyan, amellyel az üveg fényáteresztő képessége nem csökken 70 százalék alá. Ez a mai autók esetében elvétve teljesíthető, ugyanis a legtöbb már gyárilag is rendelkezik egy enyhe üvegszínezéssel, melyet a legenyhébb fóliával kiegészítve is jellemzően 70 százalék alatti – szemmel egyébként még alig észrevehető – fényáteresztést kapunk. Így tehát elöl jellemzően csak egyetlen helyen alkalmazható fólia, a szélvédő napellenzőkkel takart felső csíkjánál, ahova – a hátsó ablakokhoz hasonlóan – akár teljes sötétítést adó is helyezhető.
A felhelyezett fóliáknak nem csak „bemondásra” kell engedéllyel rendelkezniük, hanem az adott fólia engedélyszámát fóliázáskor a fólia és az üveg közé eltávolíthatatlan módon el kell helyezni. Ezen kívül a fóliázásról a kivitelezés után műbizonylatot kell kapni, mellyel egy rendőri ellenőrzés során igazolhatjuk, hogy az autón lévő fólia szabályos. Műszaki vizsgán nem csak a papírt (illetve a LLumar esetében praktikusan és igényesen plasztikkártyán kapott műbizonylatot) kérhetik, hanem a fényáteresztést is mérhetik.
Eddig az elmélet, most pedig következzen egy kis személyes vonatkozás. A fóliázásban elmélyülve (s azt látva, hogy az utólagos, minőségi fóliázás érezhetően olcsóbb, mint a gyári extraként elérhető ablaksötétítés, ráadásul hő- és UV-védelemben többet is ér annál) hamar arra a döntésre jutottam, hogy családi igáslovam, azaz a 2007-es Renault Grand Scénic ablakait lefóliáztatom. Nagyok az üvegfelületek, hiába erős a légkondija, a napsugarak tisztességesen tudnak melegíteni benne. Hátra is csak egy visszafogott sötétítésű fóliát választottam a LLumar Comfort sorozatából. Erre már 10 év garanciát vállal forgalmazója, tehát nem rossz, színét és képességeit legalább ennyi ideig tartónak ígérik. Ha lehetett volna, előre is rakattam volna fóliát, hiszen elöl is óriásiak az ablakfelületek, mélyen van a Scénic övvonala, ami kilátás szempontjából jó, a bejutó napfény azonban tisztességesen tud benne perzselni.
A gyári ablakok azonban elöl is 74 százalékát engedik csak be a fénynek, a legenyhébb hőtől védő fóliával kiegészítve is 70 százalék alá menne a fényáteresztés. Rizikózás kihúzva, műbizonylatot oda nem kaphatnék, s ha ellenőrzéskor kiszúrnák, lehetne baj. Marad a hátsó fólia, így is van 5 ablak, amelyeket lehet fóliázni. Látom lépésről lépésre, miként csinálja a LLumar. Első az ablakok külső megtisztítása, majd következik kívülről a méretek felvétele, a fóliák kiszabása, varrónői ügyességgel.
A fóliák belülről kerülnek fel alapos ablaktisztítás után, a korábbi matricák eltávolításával, azok ugyanis messze nem olyan tartósak, mint egy fólia. 10 éves időtáv alatt leválnának, s a fóliát hólyagosítanák fel. Minőségi kivitelezővel a végeredmény a gyárival egyező, a visszafogott hátsó sötétítés a megjelenésen is dob, s hátul valóban érezni is, hogy kevésbé perzsel a nap. Hosszú nyári utazásokon ez bizony nagy előny, pláne egy olyan autóban, amelyben nincsenek hátsó légbefúvók. Mivel a Scénic öt darab, nem is szerény méretű B-oszlop mögötti ablakkal rendelkezik, fóliázása kevéssel túlnyúlt a 30 ezer forinton, ám még így is másfél tankolás körüli összeg. Ez pedig szinte autónként általános szabály lehet, nagyjából ennyibe kerül a profi UV- és hővédelem.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.